Lássuk be, ez a “na és?” mentalitás zseniális dolog, hiszen a problémák zömének méregfogát pikk-pakk kihúzhatjuk egy jól irányzott “na és?” jellegű kérdéssel.
Andy Warholról mindenkinek a jól ismert inverz-színes Marilyn Monroe plakát jut eszébe, de természetesen a kis Andy nem úgy született, hogy rögtön ilyeneket alkotott. És nem csak azért, mert a kórházban nem “Andy Warhol” díszelgett a csuklójára applikált kis kék cetlin.
Na de hogy jön ide Magyarország?
Andy Warhol eredetileg Andrej Varhola néven látta meg a napvilágot, a pennsylvaniai Pittsburghben. Első generációs amerikai volt, akinek szülei egy Mezőlaborc nevű magyar községből származtak. A helységet Trianon után Szlovákiához csatolták, de az örökség megmaradt: Andy magyar-ruszin keveréknyelven beszélt a szüleivel.
Kevesen tudják, hogy a gyermek Andrejnek úgy nevezett vitustánca volt. Nem, nem virtustánc (az sokkal jobb lett volna), hanem vitustánc, ami egy reumához hasonló betegség. Főként az arcot és a végtagokat érintő gyors rángások jellemzik, amelyek értelemszerűen jelentősen megnehezítik a páciens mindennapjait.
A kisfiúnak egyetlen mázlija az volt, hogy az édesapja hamar felismerte a tehetségét. Mármint Andyét, nem a sajátját. Ondrej - az apa - viszonylag fiatalon elhunyt, ám a halálát megelőzően úgy rendelkezett, hogy a család megtakarításait javarészt a fia taníttatására fordítsák.
Az atyai kérés meghallgattatott, így az érettségit követően a vélhetően már pelyhedző bajuszú Andrej Varhola a híres Carnegie Institue tanulója lett, ahol minden adott volt ahhoz, hogy életre keltse kereskedelmi művészi ambícióit.
Mindennek hála Andrej alkotói szerencsecsillaga később 100 zsiráf nyakhosszát megszégyenítő magaslatokba ívelt. Minden akkor kezdődött, amikor diploma után egy hatalmas gépmadáron átröppent Pennsylvaniából New Yorkba, ahol szép lassan a pop art emblematikus alakjává avanzsált.
A lányok, a lányok, a lányok angyalok
Az lehet, de Andrej, aki ekkor még mindig nem volt Andy, inkább aszexuális volt, de egyes feltételezések szerint a férfiakhoz vonzódott. Erotikus fotográfiákat készített és pőre pasikat pingált papírra. Természetesen nem magukat az urakat helyezte a lapra, csupán a rajzos-körvonalukkal örvendeztette meg az A4-es formába kényszerített préselt faforgácsot.
New York az a város, ahol mindenki szabadon vállalhatja önmagát, legyen szó randizásról, lakhatásról vagy éppen önmegvalósításról.
Andrej Varhola például megváltoztatta a nevét Andy Warholra és ekkor kezdett körvonalazódni “Andysége” is. Aztán, hogy további különcségeket is meséljünk: a kezdeti egy lakótárs helyett immár kommunában élt. Reméljük, volt elég fürdőszoba abban a lakásban….
“Noha úgy 19 éves lehetett, fiatalabbnak nézett ki. És olyan félénk volt, ritkaságszámba ment, ha egyáltalán megszólalt. A kommunában élő egyik lány annyira dühös lett rá emiatt, hogy hozzávágott egy tojást. Épp a fején találta.” Még jó, hogy nem egy szöget hajított el.
Andy később saját lakást vásárolt magának, ahová édesanyját is odaköltöztette és így éldegéltek ők kettecskén, egészen a mamája haláláig.
Egy halom siker
Az 1949 utáni időszakban Warholt megrészegítette a reklámok világa: rajzolt cipőreklámokat, tervezett és rendezett áruházi kirakatokat és számos újságnak is dolgozott.
1952 egyet jelentett számára élete első kiállításával. 1957-re már elismert reklámszakember lett.
1960-ban kirakatdekoráció lett újságokból és képregényekből készített festménysorozata, de a nagy galériák ekkor még nem csaptak le a műveire. Két évvel később, miután elkészült a dollárbankós képsorozat és megálmodta a Campbell-féle leveskonzerv dizájnját, Los Angeles már tárt karokkal várta.
A Marlyn Monre portrék zamatos cseresznyeként csücsültek a siker tortájának habján, nem csoda, hogy a sikerek eredményeképp Andy Warhol hamarosan saját műtermet nyitott. A “Gyár” névre hallgató létesítmény nem csupán az alkotóművészet melegágya lett, hanem számos pikáns partinak is otthont adott. Transzvesztiták, melegek és az underground élet legizgalmasabb csodabogarai egyarán megfordultak itt.
Filmek unalomig
Szó szerint. Andy Warhol 1963-ban ült először rendezői székbe. Kizárólag azért, hogy zömmel az unalomról készítsen filmeket.
“Én szeretem az unalmas dolgokat. Az is szórakoztat, ha csak ülök és kifelé bámulok az ablakon….És ha nem az ablakból mozizom, akkor egy üzletben ülök és onnan figyelem az utcát. A film számomra nem más, mint az időtöltés egyik módja.” - mondta Andy
Nos, Alvás című 1964-es alkotásán például 5 órán, 20 percen és 26 másodpercen keresztül figyelhetünk egy alvó embert. A szórakoztató művészet versus unalom vitát viszont most nem nyitnánk meg.
Távozz tőlem, kórház!
Warhol rettegett a kórházaktól, olyannyira, hogy ha meglátott egyet, inkább átment az utca túloldalára.
Ám 1987-ben mégiscsak egy ilyen intézmény falai közé kényszerült egy epehólyaggal kapcsolatos rutinműtét miatt. A beavatkozás jól sikerült, és Andy már joggal epekedett arról, hogy milyen jó lesz ismét visszatérni az életbe. Csakhogy az ápolók túladagolták az infúzióját, ő pedig vízmérgezést, majd pedig szívrohamot kapott. A jó hír, hogy mindez álmában történt, így legalább nem szenvedett.
Andy Warhol azonban a másvilágon is megőrizte lebilincselő személyiségét. A nyitott koporsóban fekve is adott a megjelenésére: fekete kasmír öltönyt, platinaszőke parókát és napszemüveget viselt, kezébe egy imakönyvet és egy szál vörös rózsát helyeztek.
De ez még nem minden: végső nyughelyéről nem hiányozhatott az Interview magazin egyik másolata, egy Interview magazinos póló és egy Estée Lauder Beautiful parfüm sem.
Ha pedig Warholnak megadatott volna, hogy Yoko Ono mellett ő is beszédet mondjon a temetésén, minden bizonnyal ragaszkodott volna jól bevált szlogenjéhez, és a földi élettől búcsúzván csak flegmán annyit szólt volna: “na és?!”
