hu | en
Karanténba zárt kreativitás
2020. 04. 23.

Ugyan a koronavírus leszűkíti a kreatív tevékenységek körét, azonban akadtak szép számmal olyanok, akiknek nem lehetett bezárni a kreativitását.

Talán nem is tudjuk, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy milyen sok lehetőséget kínál a minket körülvevő technológia. Nem csak eszközöket kapunk, melyek segítségével kiélhetjük kreativitásukat ezekben a nehéz időkben, hanem az szinte korlátlanul hozzáférhetünk mások zseniális agyszüleményeihez is.

Ebben a posztban összeszedtük a kedvenceinket, melyek valószínűleg meg sem születtek volna a járvány nélkül.

Győrfi Pál mémek

Minden kétséget kizárólag úgy tekinthetünk a mémekre, mint a 21. század népművészetére. A járvány első napjaitól kezdve szolgáltat hozzájuk kifogyhatatlan muníciót Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Az elmúlt hetekben-hónapokban a csapból is ő folyt, ennek megfelelően egy kazal mém született belőle és az unalomig ismételgetett “Maradj otthon!” felhívásból.

A szép az egészben az, hogy zseniálisan meglovagolták a mémáradatot: beszállt az OMSZ  és Győrfi Pál fia is, így még több embert értek el.

Operatív Törzs színező

Az Operatív Törzs olykor igazságtalanul is nagyon sok fricskát kapott a járvány alatt. Egy sem volt azonban annyira szellemes, mint a színező melyet egy ajándékbolt készített és tett elérhetővé.

 

A nagyközönséghez akkor jutott el, amikor Gál Kristóf vette a lapot (színezőt) és bemutatta egyik sajtótájékoztatójuk végén. 

 

Toalett art

A koronavírus pánik egyik első tünete volt, hogy az emberek megrohamozták a boltokat és nekiálltak WC papírt felvásárolni. Ez a jelenség ihletett meg egy kanadai hölgyet, aki művészi igényességével készített installációkat.

Marcel Duchamp 1917. Forrás c. alkotása (melyben egy piszoárt mutatott be kiállításon) állítólag hatalmas lépés volt a művészettörténetben, ezek a mosolygós WC kagylók viszont valahogy jobban bejönnek.

Karantén majális

Ti küldtétek nekünk ezt a képet, ami rögtön a személyes kedvencünk lett. Ismeretlen (számunkra legalábbis) szerző kreativitását dicséri az alkotás.

A koncepció egyszerű, ám mégis sokatmondó. Nehezen lehetett volna jobban összefoglalni 2020. tavaszát.

Online szabadulószoba

A szabadulószobák igazi világhírű hungarikumok. A találékonyságra, kreativitásra épülő játékok 2012-ről kedve kezdték el meghódítani a világot. 2020-ban pedig úgy tűnik, hogy a vírus adta kényszerhelyzetre is egy frappáns megoldással álltak elő, az online szabadulószobával.

Az ötlet nagyon kreatív és működik is, kíváncsian várjuk, hogy ugyanakkora siker lesz-e, mint az immár hagyományosnak mondható szabadulószoba.

Pop-art: a popkultúra 2 dimenziós manife...
Dadaizmus - művészi provokáció szabályok...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Alkotótábor - Kreatív Ősz
Október
27
Hétfő
09:00
0
Budapest
Workshop
Alkotótábor - Kreatív Ősz Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vízililiomok
Október
27
Hétfő
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes zsiráfok
Október
27
Hétfő
18:15
10
Budapest
Gyerek-szülő festés
Színes zsiráfok Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagkutya - világító festés
Október
28
Kedd
09:30
16
Budapest
Gyerek-szülő festés
Csillagkutya - világító festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csodálatos balerina
Október
28
Kedd
18:00
16
Budapest
Csodálatos balerina Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
28
Kedd
18:15
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Október
29
Szerda
18:00
6
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
A csók - 4 órás festés
Október
29
Szerda
18:15
11
Budapest
A csók - 4 órás festés - Gustav Klimt Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Alkotótábor - Híres festők nyomán
Október
30
Csütörtök
09:00
0
Budapest
Workshop
Alkotótábor - Híres festők nyomán Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ősz
Október
30
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Ősz - Leonid Afremov Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Citromfa- festőkéses technika
Október
30
Csütörtök
18:15
5
Budapest
Különleges technika
Citromfa- festőkéses technika Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Holdfény sárkány
Október
31
Péntek
09:30
10
Budapest
Gyerek-szülő festés
Holdfény sárkány Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Október
31
Péntek
14:00
16
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Arany Buddha
Október
31
Péntek
18:00
15
Budapest
Különleges technika
Arany Buddha Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
31
Péntek
18:15
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Itt az évszázad műkincsrablása: betörtek a Louvre-ba és 7 perc alatt kirámolták
Itt az évszázad műkincsrablása: betörtek a Louvre-ba és 7 perc alatt kirámolták
A világ képei Budapesten: World Press Photo kiállítás a Biodómban
A világ képei Budapesten: World Press Photo kiállítás a Biodómban
A mandala jelentése és titkai
A mandala jelentése és titkai