hu | en
Kis színes: életünk árnyalatai - Smaragd, olíva, khaki és társai, avagy a zöld szín jelentése
2024. 03. 27.

A színek sok szempontból hatással vannak ránk: befolyásolhatják a hangulatunkat, az érzéseinket, de még az étvágyunkat is. Eltérő jelentéssel bírnak a különböző kultúrákban, sőt, még a szerelmi életünkben is sajátos szimbolikával rendelkeznek. Ebben a cikksorozatban körüljárjuk, mi mindent érdemes tudni a piros, a kék, a sárga, a fekete, a fehér és a zöld szín jelentéséről. Ezúttal az alkotás során csodákra képes zöldről lesz szó!

 

Zöld, a kis hamis

zöld festékfüst, zöld szín jelentése

A zöld nem egy önálló szín: no nem azért, mert nem tud egyedül elmenni a boltba, hanem mert a kék és a sárga keverékéből jön létre. Érdekesség, hogy spirituális szempontból a sárga az energia és fény színe, míg a kékhez valamiféle isteni ragyogás társul, így a zöld voltaképp e kettőnek a keveréke. Elsősorban növekedést, egészséget és életet szimbolizál. 

Chill & relax: a zöld szín nyugalma

Elég csak belépni egy erdőbe, és a mellkason csücsülő stressz-teher máris elkezd összemenni. 5-10 perc séta után az idegrendszer kisimul, elkezdünk lassabban és mélyebben lélegezni. És bár ez a hatás télen is érvényesül, amikor nincsenek levelek a fákon (hacsak nem fenyőerdőben csatangolunk), tavasztól kora őszig a zöld szín masszív jelenléte is hozzájárul ahhoz, hogy az erdőben megnyugszunk. 

buja, zöld erdő, zöld szín jelentése


Szakértők szerint ennek evolúciós oka van, hiszen az első emberek számára az erdő egyet jelentett a menedékkel, az ivóvíz és a táplálék jelenlétével, így ezáltal a túlélés és a biztonság zálogával. 

Az ókor óta a zöld szín egyébként a termékenység szimbóluma is; a görögök például zöld arccal ábrázolták Oziriszt, a születés, az újjászületés és a mezőgazdaság istenét.

 

Zöld utat a motivációnak

Amíg egyesek szerint a zöld szín chill-szempontból felér egy-két adag lesz@rom tablettával is, mások inkább motiválónak találják. Sőt, egy kutatás szerint a zöld színt a sikerrel is asszociálják, szóval ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a hétfő reggeli meetingből, viselj valami zöldet. Sőt, ha szereted a folyékony fű ízét (pardon), kortyolj el egy matcha teát is; ezzel még az antioxidáns szintednek is adsz egy lelkesítő löketet. 

 

A zöld árnyalatainak jelentése

zöld szín motiváció, zöld szín jelentése

Zöld és zöld között hatalmas különbségek vannak, és ez nem csak akkor fontos, amikor vad alkotóvágytól fűtve egy festményen dolgozol. 

A művészeti értéken felül a zöld különféle árnyalatai másban is eltérnek; méghozzá abban, hogy milyen jelentést hordoznak. Az élénk zöld például – nem kell agysebésznek lenni, hogy kitaláljuk, miért – a tavasz és az újjászületés jelképe,  az olívazöld pedig a nyugalom, az elegancia és a földes energiák szimbóluma. A sötétzöldet azonosíthatjuk a termékenységgel, de ha épp bal lábbal kelünk fel, lehet a kapzsiság és a pénz jelképe is. A sárgászöldet a betegséggel, az irigységgel és a romlással azonosítják, míg a halványzöld a béke megtestesítője. 

Tanulság: használd bátran a zöld színt, akár az öltözködésben, akár az otthonodban, és élvezd, ahogy a segítségével többször és könnyebben tudod megőrizni a nyugalmadat. 

Kis színes: életünk árnyalatai - Nem min...
Egyedi vászonkép
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Szeptember
24
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
24
Csütörtök
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
25
Péntek
17:45
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
25
Péntek
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Holdfény sárkány
Szeptember
26
Szombat
09:30
10
Budapest
Gyerekek kedvence
Holdfény sárkány Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
26
Szombat
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók tánca
Szeptember
26
Szombat
14:00
7
Budapest
Pillangók tánca Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Szeptember
26
Szombat
14:30
2
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Te és Én a csillagos éj alatt
Szeptember
26
Szombat
18:00
6
Budapest
Te és Én a csillagos éj alatt Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Fáraók öröksége
Szeptember
26
Szombat
18:30
0
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világító cica
Szeptember
27
Vasárnap
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
27
Vasárnap
09:00
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Virágzó Párizs
Szeptember
27
Vasárnap
14:00
1
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Szeptember
27
Vasárnap
14:30
1
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Arany hullámok
Szeptember
27
Vasárnap
18:00
6
Budapest
Arany hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Yaquina Head-i világítótorony
Szeptember
27
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Yaquina Head-i világítótorony Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Szeptember
28
Hétfő
18:00
4
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
28
Hétfő
17:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
29
Kedd
17:45
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
29
Kedd
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Szeptember
30
Szerda
18:00
9
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
30
Szerda
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Kreatív munka otthonról: Így válhat a hobbidból valódi karrier a Jooble segítségével
Kreatív munka otthonról: Így válhat a hobbidból valódi karrier a Jooble segítségével
Világító festés a gyakorlatban: mitől látszik egy vászon sötét szobában is, és hogyan készítsd el
Világító festés a gyakorlatban: mitől látszik egy vászon sötét szobában is, és hogyan készítsd el
Így fotózz a nyaraláson, hogy vászonra való kép legyen belőle: amit már az indulás előtt érdemes tudni
Így fotózz a nyaraláson, hogy vászonra való kép legyen belőle: amit már az indulás előtt érdemes tudni