hu | en

Szinyei Merse Pál

Szinyei Merse Pál
ÉLT
1845 - 1920
NEMZETISÉGE
magyar
HÍRES FESTMÉNYEI
Majális, Lilaruhás nő

Szinyei Merse Pál nevét jó eséllyel mindenki ismeri, aki akár csak hangyányit is érdeklődik a képzőművészetek és az alkotás iránt. Arra viszont már fogadásokat mernénk kötni, hogy a teljes neve a legtöbb olvasónknak derült szemöldökráncolást eredményez azzal a háttérgondolattal, hogy “De hát hogy lehet valakinek ennyi neve?!”. 

 

Szinyei Merse Pál Kristóf Ágoston Ulrik Félix. Született 1845-ben, és élt egészen 1920-ig, vagyis 75 esztendeje volt arra, hogy maradandót alkosson. Pontosabban annyi azért nem, mert pólyásként és kisgyermekként még őt sem az ecsetek kötötték le.

 

Szinyei Merse Pál gyermekkora

A jogi végzettségű, majd al- illetve főispánná kinevezett édesapa mellett Szinyei olyan közegben nevelkedhetett, ahonnan nem hiányzott az intellektus és a világra való kíváncsiság. Mi több, mivel édesanyja rajongott az irodalomért és a zenéért, nem meglepő, hogy fiuk is érdeklődött a művészetek iránt. Noha Szinyeinek hét testvére volt, a család meglehetős jómódban élt, így nem volt kérdés, hogy a szülők támogatták a kisfiúnál viszonylag hamar megmutatkozó tehetséget és művszéi ambíciót.

Szinyei 1912-ben

 

 

Szinyei és az iskolapad

1856-tól Szinyei az eperjesi katolikus gimnáziumba járt. Egészen hatodikos koráig, amikor mindenből megbuktatták. Persze nem csak őt, hanem az egész osztályát. Ez volt a következménye annak, hogy magyar osztálytársaival együtt megkergették az iskola szlovák tanárait…

 

Így történt tehát, hogy Szinyei magántanuló lett. Ami voltaképp éppen kapóra jött számára, hiszen így több ideje volt arra, hogy szorosabb barátságot kössön a pemzlikkel. Első komoly tanára Mezey Lajos volt, akinek útmutatása mellett Szinyei megkezdte a N.SZ.B.H-t, vagyis a Nagy Szárnybontogató Hadműveletet; másként fogalmazva: ekkor már igen jó képeket festett, amit egyre többen elismertek.

 

1864-ben, mindössze 19 évesen került be a müncheni Képzőművészeti Akadémiára. Az első év után már csodás munkák kerültek ki a keze körül, sokan úgy tartják, ekkor indult el a karrierje. 

 

Három év kitartó tanulás után végre megtörtént, amire vágyott: felvették a híres Karl von Piloty osztályába. Az ő útmutatásának hála Szinyei felhagyott a történelmi témákkal, és helyette a természet és az emberek megörökítésére kezdett fókuszálni. Ez finomodott tovább jó barátja, Gabriel Max hatására, aki azt javasolta, hogy a francia posztimpresszionisták után szabadon próbálkozzon meg ő is a hétköznapi események és a mozgó figurák megörökítésével. Szinyeinek amúgy is voltak már hasonló próbálkozásai, és tetszett neki az ötlet. Az eredmény? Többek között például A hinta című remekmű!

 

Szinyei Merse Pál és a nagybetűs élet

Az iskolák elvégzése után Szinyeinek rengeteg munkája akadt, és sok megrendelést kapott. A porosz-francia háború azonban megakasztotta a pemzlizsonglőrködést. Ekkor nevezték ki ugyanis édesapját főispánnak, így kellett valaki, aki elirányítja a családi birtokot. Ez a valaki pedig Szinyei Merse Pál lett, akinek az ügyintézés labirintusában nem sok ideje maradt a festésre. Az a kevés idő viszont pont elég volt arra, hogy 1873-ban befejezze a Majálist, ami kétségkívül az egyik legismertebb a festménye.

 



Szinyei szerelmi sztorija

1873-ban kimondásra került a nagy igen. Felesége, Probstner Zsófia rögtön a modelljévé is vált: őt láthatjuk a híres Lila ruhás nő című képen. A párnak hat közös gyermeke született, igaz, ebből sajnos három a diftéria áldozata lett. A sors tragikus csapásaként két gyermeke, nővére és édesapja viszonylag egyszerre hunyt el, amely annyira megviselte Szinyeit, hogy egy időre az ecsetet is félretette.z ihletet végül élete első léghajós utazása hozta vissza, ez inspirálta a – mily’ meglepő – a Léghajó című festményét.

 

Családjával később Bécsbe költözött, ahol még egy érdekes dolog történt a karrierjében. Amikor 1882-ben kiállították A pacsirta című képét, a kritikusok finoman szólva sem rajongtak érte. Leginkább a Szinyei által használt zöld színeket kifogásolták. Szinyei erre fogta magát, odavitetett egy rakat gyeptéglát a kép elé, ami – ahogy a kritikusok is rögtön elismerték – egy pillanat alatt rávilágított a tónusok harmóniájára. 

 

Mindazonáltal Szinyei nem volt a legjobb társaság a felesége számára, aki férje rendszeres indulatkitörései és a tragédiák okozta fel-feltörő depressziója miatt végül a válás mellett döntött. Szinyei visszaköltözött a családi birtokra, és megint egy jó időre száműzte az ecsetet az életéből. Ezen végül néhány évvel később a barátai unszolására változtatott.

 

A következő huszonöt esztendőben évente öt-hat képet festett, köztük például a vadászati témájú Oculit, amelyet Ferenc József császár vásárolt meg tőle. 

 

Az első önálló kiállításra egészen 1905-ig, hatvan éves koráig kellett várnia. Ekkor a Nemzeti Szalonban 89 festményét mutatták be a nagyközönségnek. Sikere megkérdőjelezhetetlen volt.

 

Szinyei életének alkonya

Szinyei Merse Pál 1920-ban, Jernyén intett búcsút a földi világnak. Halálát követően barátai megalapították a Szinyei Merse Társaságot, amely egészen a második világháború kitöréséig fontos szerepet játszott a magyar művészeti életben. 

 

 

Ha szeretnél egy kicsit még közelebb kerülni a mesterhez, az Alkotásutcában megteheted: fesd meg nálunk a Léghajót, és kóstolj bele egy kicsit a Szinyei életérzésbe!

Ezt festheted nálunk
Elkészítem!
Léghajó
Február
16
Vasárnap
14:00
6
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Léghajó
Február
16
Vasárnap
18:00
0
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Léghajó
Március
10
Hétfő
18:00
16
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Megnézem
A csók
A csók
Gustav Klimt
A csók - Gomez és Morticia
A csók - Gomez és Morticia
Ismeretlen
A csók macskával
A csók macskával
A Hullám
A Hullám
Kacusika Hokuszai
A nagy pénzrablás
A nagy pénzrablás
Ismeretlen
A város
A város
Absztrakt tájkép workshop
Absztrakt tájkép workshop
Adventi koszorú workshop
Adventi koszorú workshop
Adventi koszorú workshop
Adventi Szabad festés
Adventi Szabad festés
Afrikai szépség
Afrikai szépség
Angyal - 3D festés
Angyal - 3D festés
Anya gyermekével
Anya gyermekével
Gustav Klimt
Arany Buddha
Arany Buddha
Arany könnyek
Arany könnyek
Arany szitakötők
Arany szitakötők
Audrey Hepburn
Audrey Hepburn
Az álom
Az álom
Pablo Picasso
Az élet fája- 3D festés
Az élet fája- 3D festés
Az ember fia
Az ember fia
René Magritte
Az óceán mélye
Az óceán mélye
Balatoni nyár
Balatoni nyár
Balerina
Balerina
Leonid Afremov
Bazsarózsa
Bazsarózsa
Betta
Betta
Bollywood
Bollywood
Bor mámor
Bor mámor
Boston terrier
Boston terrier
Boston terrier
Boszorkánytánc - Világító festés
Boszorkánytánc - Világító festés
Budapest
Budapest
Ismeretlen
Buddha
Buddha
Buddha mosolya
Buddha mosolya
Búzamező
Búzamező
CARácsony
CARácsony
Cat Cappuccino
Cat Cappuccino
Citromfa- festőkéses technika
Citromfa- festőkéses technika
Csajos este az Alkotásutcánál
Csajos este az Alkotásutcánál
Csikóhal
Csikóhal
Napközi élményfestés
Csillagos éj
Csillagos éj
Vincent Van Gogh
Csillagos éj - Vászontáska festés
Csillagos éj - Vászontáska festés
Vincent Van Gogh
Csillagos éj a varázsvilágban - 4 órás festés
Csillagos éj a varázsvilágban - 4 órás festés
Csillogó hegyek
Csillogó hegyek
Csodálatos Aurora Borealis
Csodálatos Aurora Borealis
Csodálatos balerina
Csodálatos balerina
Csodaszarvas
Csodaszarvas
Csónak a lámpások között
Csónak a lámpások között
Csónak a naplementében
Csónak a naplementében
Csónak a parton (Valódi homokkal)
Csónak a parton (Valódi homokkal)
Cukikornis
Cukikornis
Darvak - Választható színnel
Darvak - Választható színnel
Delfin
Delfin
Napközi élményfestés
Dínó az űrben
Dínó az űrben
Napközi élményfestés
Dobby
Dobby
Éjjel-nappal farkasüvöltés
Éjjel-nappal farkasüvöltés
Elefántok
Elefántok
Salvador Dali
Elefántok
Elefántok
Elfolyó idő - 4 órás festés
Elfolyó idő - 4 órás festés
Salvador Dali
Erdei látogató
Erdei látogató
Erdei patak
Erdei patak
Leonid Afremov
Érintés
Érintés
Eső hőse - festőkéses technika
Eső hőse - festőkéses technika
Esős reggel
Esős reggel
Északi fények
Északi fények
Falevél az esőben
Falevél az esőben
Fehér harmónia
Fehér harmónia
Felejthetetlen pillanat
Felejthetetlen pillanat
Felhők felett
Felhők felett
Fényvillamos
Fényvillamos
Ismeretlen
Ferrari
Ferrari
Fesd meg saját szuperhősöd!
Fesd meg saját szuperhősöd!
Flamingó
Flamingó
Flamingók a parton
Flamingók a parton
Főnix
Főnix
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez
Frida Kahlo - Üdv a vadonban!
Frida Kahlo - Üdv a vadonban!
Frida Kahlo - virágok között
Frida Kahlo - virágok között
Frida Kahlo festés
Frida Kahlo festés
Frida Kahlo portré
Frida Kahlo portré
Gaia csókja
Gaia csókja
Galaxis- világító festés
Galaxis- világító festés
Ganésa
Ganésa
Gerlepár
Gerlepár
Ginkgo
Ginkgo
Gomba tetején
Gomba tetején
Gránátalma - Festőkéses technika
Gránátalma - Festőkéses technika
Grincsfa készítő workshop
Grincsfa készítő workshop
Győzelmi csók a Time Square-en
Győzelmi csók a Time Square-en
Halálcsillag
Halálcsillag
Halloween
Halloween
Havas táj
Havas táj
Hedvig
Hedvig
Ismeretlen
Helena
Helena
Híd a tó felett
Híd a tó felett
Hintázó lány
Hintázó lány
Hip-hop balerina
Hip-hop balerina
Hóbagoly
Hóbagoly
Hóbarát
Hóbarát
Hógömb
Hógömb
Hold - ezüst festés
Hold - ezüst festés
Alfons Mucha
Holdfény sárkánya
Holdfény sárkánya
Hőlégballonok
Hőlégballonok
Leonid Afremov
Hölgy virággal
Hölgy virággal
Alfons Mucha
Igaz szerelem
Igaz szerelem
Indián nyár
Indián nyár
Farrell Cockrum
Irina-föld a Balkán fölött
Irina-föld a Balkán fölött
Friedensreich Hundertwasser
Jazz
Jazz
Ivey Hayes
Jegesmedve
Jegesmedve
Joker sikolya
Joker sikolya
Ismeretlen
Kaktusz
Kaktusz
Kalitkás nő
Kalitkás nő
Rippl-Rónai József
Karácsonyi ajtódísz workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop
Karácsonyi cica
Karácsonyi cica
Karácsonyi cica vagy kutyus
Karácsonyi cica vagy kutyus
Karácsonyi készülődés
Karácsonyi készülődés
Ismeretlen
Karácsonyi kopogtató workshop
Karácsonyi kopogtató workshop
Karácsonyi kopogtató
Karácsonyi kutyus
Karácsonyi kutyus
Katica
Katica
Napközi élményfestés
Kék hölgy
Kék hölgy
Kék tó
Kék tó
Kelet őszi színekben
Kelet őszi színekben
Keleti nyugalom
Keleti nyugalom
Királyi tekintet
Királyi tekintet
Kis bagoly
Kis bagoly
Kisherceg
Kisherceg
Kisherceg és a Róka
Kisherceg és a Róka
Koi pontyok
Koi pontyok
Kutyus Pop Art stílusban
Kutyus Pop Art stílusban
Kutyus vagy cicus
Kutyus vagy cicus
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés
Léghajó
Léghajó
Szinyei Merse Pál
Lepke
Lepke
Napközi élményfestés
Levéltánc
Levéltánc
Levendulamező
Levendulamező
Levendulamező a hegyek ölelésében
Levendulamező a hegyek ölelésében
Liliomfa - 4 órás festés
Liliomfa - 4 órás festés
London
London
Leonid Afremov
Macska
Macska
Macskák a csillagos éj alatt
Macskák a csillagos éj alatt
Macskatánc - Világító festés
Macskatánc - Világító festés
Madárles a naplementében
Madárles a naplementében
Magányos cédrus - 4 órás festés
Magányos cédrus - 4 órás festés
Csontváry Kosztka Tivadar
Mandulavirágzás
Mandulavirágzás
Vincent Van Gogh
Marilyn Monroe
Marilyn Monroe
Medúza varázslat
Medúza varázslat
Medúzák tánca
Medúzák tánca
Medúzák Világító festés
Medúzák Világító festés
Meghitt séta
Meghitt séta
Ismeretlen
Mesevirágok
Mesevirágok
Mini szuperhősök
Mini szuperhősök
Mókás struccok
Mókás struccok
Mókusok a fán
Mókusok a fán
Nagytemplom
Nagytemplom
Napernyő a strandon (Valódi homokkal)
Napernyő a strandon (Valódi homokkal)
Napnyugta a tónál
Napnyugta a tónál
Napraforgók
Napraforgók
Van Gogh style
Natúr kozmetikum workshop
Natúr kozmetikum workshop
Nő esernyővel - 4 órás
Nő esernyővel - 4 órás
Claude Monet
Nő kalapban
Nő kalapban
Nyírfák
Nyírfák
Nyuszi a tavaszi réten
Nyuszi a tavaszi réten
Nyuszi ül a fűben
Nyuszi ül a fűben
Nyuszicsalád
Nyuszicsalád
Óceánia - festőkéses technika
Óceánia - festőkéses technika
Örvénylő festés Workshop
Örvénylő festés Workshop
Ősz
Ősz
Leonid Afremov
Őszi csendélet
Őszi csendélet
Őszi napkelte
Őszi napkelte
Pálmafák között
Pálmafák között
Panda
Panda
Papagájok
Papagájok
Papaják
Papaják
Párizs
Párizs
Párizs éjjel
Párizs éjjel
Párizs télen
Párizs télen
Piknik
Piknik
Pillangó
Pillangó
Pillangók a réten
Pillangók a réten
Pingvinek - választható színnel
Pingvinek - választható színnel
Pipacsmező
Pipacsmező
Pipacsok a tengernél
Pipacsok a tengernél
Pitypang a szélben - világító festés
Pitypang a szélben - világító festés
Polip
Polip
Napközi élményfestés
Pompás Párizs
Pompás Párizs
Leonid Afremov
R2D2
R2D2
Ragyogó Páva
Ragyogó Páva
Randevú
Randevú
Reggeli csicsergés
Reggeli csicsergés
Repülő lámpások éjszakája
Repülő lámpások éjszakája
Róka
Róka
Róka álom
Róka álom
Rókák
Rókák
Róma, Colosseum
Róma, Colosseum
Románc 18
Románc 18
Leonid Afremov
Rózsaszín bicikli
Rózsaszín bicikli
Ismeretlen
Santorini
Santorini
Sárga ruhás nő
Sárga ruhás nő
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
Sárkányok anyja
Sárkányok anyja
Sarki fény - világító festés
Sarki fény - világító festés
Scarlet
Scarlet
Sellő
Sellő
Séta a parkban
Séta a parkban
Leonid Afremov
Séta az esőben
Séta az esőben
Spániel
Spániel
Star Wars- Sötét nagyúr Van Gogh stílusában
Star Wars- Sötét nagyúr Van Gogh stílusában
Sugar Skull workshop
Sugar Skull workshop
Ismeretlen
Süncsalád
Süncsalád
Süni
Süni
Szabad festés
Szabad festés
Szabadság-szobor
Szabadság-szobor
Szafari
Szafari
Szarvas az erdőben
Szarvas az erdőben
Szarvasbőgés
Szarvasbőgés
Szarvascsalád a napfelkeltében
Szarvascsalád a napfelkeltében
Szarvasok
Szarvasok
Leonid Afremov
Szarvasok a naplementében
Szarvasok a naplementében
Szélmalom és tulipánok
Szélmalom és tulipánok
Szentjánosbogarak mágikus fénye-Világító festés
Szentjánosbogarak mágikus fénye-Világító festés
Szerelem fa
Szerelem fa
Szerelem taxi
Szerelem taxi
Szerelem világa
Szerelem világa
Szerelmes madárkák
Szerelmes madárkák
Szeretők II
Szeretők II
René Magritte
Színes koi pontyok
Színes koi pontyok
Színes pitypangok
Színes pitypangok
Színes zsiráfok
Színes zsiráfok
Színpompás ló
Színpompás ló
Szitakötők
Szitakötők
Szitakötők tánca
Szitakötők tánca
Szívek a homokban
Szívek a homokban
Tacsi
Tacsi
Találkozás Nessivel - világító festés
Találkozás Nessivel - világító festés
Táncoló balerina
Táncoló balerina
Tavasz a naplementében
Tavasz a naplementében
Tavasz bűvös illata
Tavasz bűvös illata
Tavaszi illat
Tavaszi illat
Tavaszi koszorú workshop
Tavaszi koszorú workshop
Tavaszi róka
Tavaszi róka
Tavaszi virágzás
Tavaszi virágzás
Távol-Kelet
Távol-Kelet
Te és Én a csillagos éj alatt
Te és Én a csillagos éj alatt
Teknősök- gyerekfestés (6-12 év)
Teknősök- gyerekfestés (6-12 év)
Tél
Tél
Leonid Afremov
Téli séta
Téli séta
Leonid Afremov
Tengerparti ház
Tengerparti ház
Tengerparti kilátás
Tengerparti kilátás
Tengerparti sétány
Tengerparti sétány
Titiana
Titiana
Titkos téli kert
Titkos téli kert
Toszkán vidék pipacsokkal
Toszkán vidék pipacsokkal
Tökkirály - világító festés
Tökkirály - világító festés
Tukán
Tukán
Napközi élményfestés
Tulipánok
Tulipánok
Tündérpor
Tündérpor
Tűz
Tűz
Tűzben izzó Hold - világító festés
Tűzben izzó Hold - világító festés
Tüzijáték
Tüzijáték
Tűzijáték a tó felett
Tűzijáték a tó felett
Tűzliliom és kolibri
Tűzliliom és kolibri
Univerzum- világító festés
Univerzum- világító festés
Úszó medúzák - világító festés
Úszó medúzák - világító festés
Út a rengetegben
Út a rengetegben
Űrtúra lufival
Űrtúra lufival
Ismeretlen
Űrutazás
Űrutazás
Üstökös
Üstökös
Varázs expressz
Varázs expressz
Varázslatos kis balerina - választható színnel
Varázslatos kis balerina - választható színnel
Varázslatos Tündérszárnyak
Varázslatos Tündérszárnyak
Varázslatos unikornisok
Varázslatos unikornisok
Varázspalota
Varázspalota
Váza tizenkét napraforgóval
Váza tizenkét napraforgóval
Van Gogh
Velence
Velence
Leonid Afremov
Vénusz
Vénusz
Ismeretlen
Vidám kismadarak
Vidám kismadarak
Világító kiscica
Világító kiscica
Világító teknőc
Világító teknőc
Virágcsokor
Virágcsokor
Virágok
Virágok
Virágom-virágom
Virágom-virágom
Virágos bicikli
Virágos bicikli
Virágzó Párizs
Virágzó Párizs
Vision
Vision
Vitorlás
Vitorlás
Leonid Afremov
Vízesés
Vízesés
Vízikígyók - arany festés
Vízikígyók - arany festés
Gustav Klimt
Vízililiom virágzás
Vízililiom virágzás
Claude Monet
Vízililiomok
Vízililiomok
Claude Monet
We can do it!
We can do it!
Yaquina Head-i világítótorony
Yaquina Head-i világítótorony
Zebrák
Zebrák
Victor Vasarely
1064 Izabella utca 91/a
1136 Pannónia u 30
4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
9022 Pálffy u. 3-5 (Saru köz)
7633 Pécsi Kultúrális Központ, Fő utca 20.
Elkészítem!
Léghajó
Február
16
Vasárnap
14:00
6
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Léghajó
Február
16
Vasárnap
18:00
0
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Léghajó
Március
10
Hétfő
18:00
16
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Egyedi ajándékutalványok
Basic Valentin Nameday
Birthday
Légy kreatív az ajándékozásban is! Lepd meg szeretteid egyedi ajándékutalvánnyal!

Tedd személyessé saját üzeneteddel!